A nevünk egy húsvéti történetből ered, amely egy úton kezdődik és egy asztalnál ér véget.
Lukács evangéliuma beszéli el, hogy húsvét napján két tanítvány Jeruzsálemből Emmausz faluba tartott. Csalódottan és szomorúan beszélgettek mindarról, ami a napokban történt. Útközben csatlakozott hozzájuk valaki, aki meghallgatta őket, kérdezett, majd magyarázni kezdte nekik az Írásokat. Nem ismerték fel.
Amikor a faluhoz értek, marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik.” Az asztalnál, a kenyértöréskor nyílt meg a szemük: Jézus volt az. Utólag így emlékeztek vissza: „Nem lángolt-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?”
Ez a történet sokat elmond arról, milyen helyet szeretnénk. Olyat, ahová a kérdéseiddel, a csalódásaiddal és a reményeiddel együtt is megérkezhetsz. Ahol van idő meghallgatni egymást. Ahol egy közös asztal mellett megszülethet a felismerés.
A tanítványok nem kész válaszokkal indultak útnak, mégis találkozás lett az útjukból. Ezért lett a nevünk Emmausz.